Ez szuper volt!!!

SÉ SE – JÁK SE 5:4 (3:2) Sé, 120 néző. Vezette: Bedi Tamás. Góllövő: Kovács Krisztián (3), Kiss Péter, Sümegi László.

Rövid tudósítás a meccsről:
“A két csapat eddig mindig izgalmas, a végletekig kiélezett derbiket vívott Sében. A mérkőzésre kilátogató szépszámú szurkolótábornak ezúttal sem kellett csalatkoznia. Már a mérkőzés elején megszerezték a vezetést a hazaiak, majd egy jogos büntető után meg is duplázták előnyüket. A vendégek egy véleményes büntetővel szépítettek, de szinte azonnal jött a válasz ismét kettő volt közte. Aztán ismét – ezúttal egy jogos büntetőből – csökkentette hátrányát a vendég. A szünet után továbbra is jó színvonalú, szikrázó csata folyt a pályán. Jött a vendégegyenlítés. De ezen a délutánon a hazai csapat alaposan feltüzelt állapotban lépett pályára és nem engedte kiénekelni a szájából a sajtot. Újabb gólváltás után, a hazaiak bevitték a döntő találatot, melyre már nem volt válasz. A látottak alapján a hazaiak, akiknél minden játékos jó teljesítményt nyújtott teljesen megérdemelt győzelmet arattak”.
A mérkőzés után nem véletlen, hogy a szurkolók ünnepelték csapatukat, mert ezúttal egy kimondottan jó meccset láthattak! Játékosaink akaratban, küzdeni tudásban és játékban ellenfelük fölé nőttek! Köszönjük a szurkolást! Ifi csapatunk sajnos ismét vereséget szenvedett, de reméljük hamarosan fordul a kocka!
Hajrá Sé!!!

Nagy Róbert

 Archívum